Otthoni problémák munkahelyen – így kezeljük


Home


Álláspiaci hírek


Otthoni problémák munkahelyen – így kezeljük

Így kezeljük, ha a kolléga behozza az otthoni problémáit a munkahelyre

Vezetőként észrevehetjük, hogy a stressz negatívan hat a munkavállalók teljesítményére, de míg a munkahelyi stresszt kiszűrhetjük, kialakulását megelőzhetjük, addig az alkalmazottakat otthon érő stresszre nincs ráhatásunk. Egy folyton panaszkodó, az otthoni problémák miatt demotivált kolléga ráadásul még a többiek teljesítményére is negatív hatással lehet.

Most persze nem a notórius, évek óta a semmiért is panaszkodókra gondolunk, mert az egy teljesen másik kategória. Hanem azokra az egyébként jókedélyű emberekre, akiknek az életébe egyszer csak beüt a krach, és az otthoni problémájuk annyira súlyos, hogy nem tudják azt otthon hagyni, hanem a munkahelyükre is magukkal viszik.

Vezetőként észre kell vennünk, hogy ha egy korábban jól teljesítő alkalmazott teljesítménye hirtelen leromlik és hozzá még aggodalmas arckifejezéssel is jár-kel már hosszú ideje, akkor valószínűleg nem a munkájából lett elege és nem kirúgni kell, hanem amennyire az eszköztárunkból telik, segíteni kell rajta.

Már egy feltáró beszélgetés is sokat segíthet, vagy az is, ha valaki a csapatból meghallgatja a problémáját, ha esetleg magától nem beszélt róla. A feltáró beszélgetés része lehet egy teljesítmény javítási terv is, melynek során átvesszük együtt, hogy milyen feladatokkal tud most kevésbé haladni, és melyek azok, amelyekre nincs hatással a lelki állapota. Egy otthoni problémákkal, vagy súlyos depresszióval küzdő személy számára ugyanis általában nem szokott problémát okozni a monoton feladatok végzése, a kreatív munkára azonban általában átmenetileg képtelenné válnak ilyenkor az emberek.

Workaholic – hatékonytalanul

A problémákat a munkahelyre bevivő ember egy másik típusa az, akinek ilyenkor a teljesítménye nem csökken, hanem éppen ellenkezőleg nő, ugyanis a munkába menekül a problémák elől. Bár az ilyen ember személyes teljesítménye nem romlik, pont ő az, aki a többiek teljesítményét nagy mértékben rontja – különösen, ha vezető beosztásban van – azáltal, hogy semmi sem elég jó neki, folyton elégedetlen.

Bármelyik típusba is tartozzon a kolléga, sokat javíthatunk a teljesítményén azzal, ha átmenetileg a munkát átszervezzük, de még többet jelent, ha valódi segítségnyújtást kap. Például sokat számíthat, ha van a cégnél pszichológus, akihez fordulhat, vagy ha nincs, akkor felajánljuk, hogy keressen fel szakembert; a cég állja a költségeket, vagy legalábbis egy részüket. Emellett segítség lehet az is, ha egy időre szabadságra küldjük – ha hosszabb időre van szüksége, akkor fizetés nélküli szabadságra, amíg meg nem oldja a problémáit.

A munkavállalók ma már nemcsak a fizetést és az előre lépési lehetőséget nézik, amikor egy állásra jelentkeznek.

Kíváncsiak arra is, hogy milyen extra szolgáltatásokat tud nyújtani egy munkáltató. Fontos számukra a stresszmentes, kellemes munkakörnyezet, de ha saját pszichológus is van a cégnél, aki segítséget tud nyújtani egy-egy probléma esetén, akkor azt is nagyra értékelik. Így a vállalatoknak be kell látniuk, hogy ma már sok mindent kell nyújtani ahhoz, hogy a legkiválóbb munkaerőt megszerezzék és meg is tartsák, és a cég által kínált plusz szolgáltatásokat érdemes már az álláshirdetésben felsorolni.

Keressen sikeresen új munkatársat a jobinfo.hu-n!

Mi a sikeres álláshirdetés titka? A tartalom: az informatív, nem túl bő, ám minden fontos információt tartalmazó hirdetések mindenképpen hatékonyabbak lehetnek az általánosságokat sorolóknál. A hirdetés “Mit kínálunk”-részébe bepötyögött “jó csapat”, “segítő vezetés”, “teljes munkaidő”, “versenyképes bérezés” semmiképp sem segítik a hirdetést, ellenben ez az a pont, ahol fel lehet sorolni a bérezésen felüli extra juttatásokat.

Ha igazán jó áron és hatékonyan szeretne hirdetést feladni, várjuk a megújult , ahol tapasztalt kollégáink igény esetén a szövegezésben is segítenek!

Adja fel hirdetzését itt, kollégáink állnak rendelkezésére!

Ezek is érdekelhetnek:

ELŐZŐKÖVETKEZŐVISSZA A FŐOLDALRAVISSZA A BLOGRA