Csendes kivonulás: új munkahelyi rákfene amit a TikTok szabadított ránk?

2023.05.18

Mi köze a Z generációnak és a TikToknak a HR vezetők kínjaihoz? Az utóbbi években a munkahelyi pszichológiával és a HR trendekkel foglalkozó cikkek egyik kedvelt témája lett az úgynevezett csendes kivonulás, vagyis az a jelenség, amikor valaki csak annyit dolgozik, amennyit feltétlenül szükséges, de nem feszül meg, hogy a maximumot nyújtsa.

A témával kapcsolatos egyik leggyakrabban hangoztatott álláspont szerint a csendes kivonulás elharapódzásáról a munkaerőpiacra az utóbbi években belépett Z generáció, és annak kedvelt TikTok trendjei tehetnek. 

A Z generáció első hulláma az utóbbi években vált felnőtté és kezdett dolgozni, és ugyanők azok, akik teljes lendülettel kezdték tárgyalni a csendes kivonulását fogalmát TikTok videóikban. A sokszor ismételt vádak szerint ezzel olyan lavinát indítottak el, amivel mostanra már a HR vezetők is alig tudnak megküzdeni. 


De igaz ez valójában? Régóta tudjuk, hogy minden generáció hajlamos rosszakat gondolni a fiatalabbakról: a Baby Boomerek szerint az X generáció felelőtlen. Az X generáció szerint az Y/milleniumi generáció lusta. És hát látjuk, a Z generáció meg TikTokon teszi tönkre a HR vezetők életét. 

Nincs új a nap alatt, csak neve lett a gyereknek

Felmerül a kérdés, hogy a szokásos “bezzeg a mi időnkben” rosszalláson túl mégis miképpen lehetséges, hogy néhány év és pár közösségi média trend elegendő volt egy nagyhatású munkaerőpiaci forradalomhoz? A válasz pedig nagyon egyszerű: sehogy. Szerencsétlen Z-generáció a gyakran ismételt vádak ellenére egyetlen dologgal járult hozzá a jelenlegi helyzethez: nevet adtak egy valójában évtizedek óta létező jelenségnek.

Munkahelyi pszichológiával foglalkozó szakemberek álláspontja szerint a mostanra csendes kivonulásként ismert fogalom egyáltalán nem új, sőt, évtizedek óta létezik, csak korábban nem volt ilyen hangzatos neve. De létezett, hiszen nincs másról szó mint arról, amikor egy munkahely nem képes megőrizni a munkavállaló motivációját és/vagy az egészségesnél jóval nagyobb mértékben csorbítja a munka-magánélet egyensúlyát, ezzel “pszichés védekezésre” kényszerítve alkalmazottait.

Az, hogy ez a jelenség mára feltűnőbb lett, nem (csak) a TikTok-nak köszönhető, hanem annak, hogy a világ munkaerőpiaca a technológiai forradalom miatt az utóbbi évtizedekben alapjaiban változott meg. 

Az internet és az okostelefonok előtt a szabadidőnk még a miénk volt

Néhány évtizeddel ezelőtt a munkaidő vége valóban a munkaidő vége volt: az emberek eljöttek az irodából/gyárból, és a következő munkanap elejéig nem hallottak a munkahelyük felől. Nagyon-nagyon ritka kivétel volt, amikor ez nem így történt, amiért mindig extra kompenzáció is járt. 

Majd ugrunk néhány évtizedet, és gyökeresen új helyzetben találjuk magunkat. Az internet és az okostelefonok elhozták a folyamatos elérhetőség korát, azzal együtt pedig szép fokozatosan bekúszott a munkavállalók életébe az a nyomás, hogy legyenek folyamatosan elérhetőek, és reagáljanak mindenre azonnal. 

Csakhogy ez nem normális, és egyáltalán nem elvárható – érvelnek a munkahelyi pszichológiával foglalkozó szakemberek. Mindenkinek szüksége van szabadidőre, kikapcsolódásra, ha pedig valakinek a munkahelye ezt nem biztosítja magától értetődő módon, az egyenes út a kiégéshez, a motiváció elvesztéséhez. Vagyis ahhoz az állapothoz, hogy ne akarjunk többet tenni, mint amennyit feltétlenül szükséges.


A csendes kivonulás valójában egy nagyon egyszerű jelenség: miért is lennénk lelkesek egy olyan munkáltató iránt, aki egyáltalán nem lelkes értünk?

A HR vezetők és az ő kihívásaik

Lehetséges, hogy a HR vezetők korábbi tudása kifejezetten nem fókuszált a csendes kilépés kezelésére, ám az ehhez vezető folyamatokat egy jó menedzsernek fel kellene ismernie. Milyen tényezők ezek? Itt van három nagyon gyakori példa:

  • A munkavállaló erőfeszítéseit a munkaadó nem értékeli megfelelő mértékben
  • A munka-magánélet egyensúlya nincsen tiszteletben tartva, folyamatos nyomás van a dolgozókon, hogy állandóan álljanak rendelkezésre
  • A munkahelyi környezet toxikus

A megoldás persze nem mindig egyszerű, és gyakran szükség van a munkahelyi kultúra és a vezetési stílus megváltoztatására is. A dolgozók számára fontos, hogy értékeljék a munkájukat és a munkájukkal járó erőfeszítéseiket, és hogy úgy érezzék, hogy fontosak és szükségesek a vállalat számára. A munkáltatók számára fontos, hogy támogassák és bátorítsák a dolgozóikat, és megfelelő eszközöket és lehetőségeket biztosítsanak számukra a személyes és szakmai fejlődésre.


Ha beleragadtál egy helyzetbe, ami már nem komfortos számodra; ha valami mást, vagy újat keresel, a Jobinfo.hu új külsővel, de a régi szenvedéllyel vár! Böngéssz a több ezer ajánlat között és találd meg álmaid állását – hiszen már ezt is beállíthatod álláskeresői fiókodban! 

Az oldalon számos új funkcióval várnak, hogy megtaláld azt, amit keresel. A jobinfo nemrég teljes mértékben megújult: nagyon sok folyamatot optimalizáltak; új funkciókat kapott az oldal, amelyek még inkább segítenek abban, hogy megtaláld a Neked megfelelő munkahelyet! A felület egyedülálló módon állásgyűjtő portál is: több nagy hazai weboldal ajánlatait is összegyűjtik, hogy egyszerűen és gyorsan átlásd a lehetőségeket.

A nyitó oldalon gyorsan megtalálhatók a tematizált, legkeresettebb állások. Egyszerűen regisztrálhatsz google accounttal, a profilodat részletesen kitöltve pontosíthatod a számodra küldött állásajánlatokat, a beállításaid alapján pedig pontosabb hírleveleket kaphatsz. 


Ezek is érdekelhetnek: