Munkaerőpiaci Monitor: magyar “Különvélemény”


Home


Fejlesztések


Munkaerőpiaci Monitor: magyar “Különvélemény”

A magyar dolgozók egy szempontból markánsan mást gondolnak, mint a világon bárki

Egyre fontosabb a rugalmasság és a magánélet, az igazságosság és a jövőbiztos szkillek tanulása – derül ki a 2024-es Munkaerőpiaci Monitor kiadványból. A kutatást évről évre a Randstad végzi el, idén 34 ország 27 ezer dolgozójának válaszait összegezték a jelentés elkészítéséhez. A magyar válaszokból az látszik, hogy míg bizonyos kérdésekben nagyon hasonlóan gondolkodunk, mint embertársaink világszerte, egy szempontból markánsan mást gondolunk. 

A kutatás érdekes új trendekre világít rá, és négy nagy globális trendet határoz meg, amelyek a korábbi évekhez képest jelentős változást mutatnak. 

Nem csak a pénz számít

Az első a karrierhez és a munkahelyi motivációhoz való hozzáállás változása. Ahogy a munkavállalók stabilabbnak érzik a gazdasági környezetet, úgy fordul figyelmük olyan értékek felé, mint a magánélet, az önmegvalósítás és a munkahelyi boldogság. Megfigyelhető, hogy a korábbiaknál jóval többen mondják azt, hogy a pénz nem minden, és az eddieknél erősebben figyelnek saját magukra, a mentális egészségükre. Minél fiatalabb munkavállalókat kérdeztek, annál fontosabbak lettek a fizetésen kívüli szempontok. 

Fontos a rugalmas munkaidő, az otthoni munkavégzés

A második nagy globális trend a rugalmasság felértékelődése. Egyre többeknek válik alapvetővé, hogy ne (csak) az irodában lehessen dolgozni, és a munkaidő szabad, önálló beosztása is egyre fontosabbá válik – reflektálva a munka és magánélet egyensúlyának növekvő szerepére. Mostanra sok munkavállaló (37%) mondja azt, hogy az utóbbi években úgy rendezkedett be – akár költözéssel, háziállat beszerzésével, stb -, hogy a home-office örökre az élete része marad. Emiatt pedig egyre többen mondják azt, hogy kizáró tényező lenne például egy új állás elfogadásánál, ha nem dolgozhatnának otthon, vagy nem maguk oszthatnák be a munkaidejüket. 

Jobban figyelünk az igazságosságra

Harmadszor, a munkavállalók egyre nagyobb hangsúlyt helyeznek az esélyegyenlőségre és az igazságosságra, keresve azokat a vállalatokat, ahol megtalálják ezeket az értékeket és amelyek aktívan dolgoznak az egyenlő bánásmód előmozdításán. Itt a szempontok között olyan dolgok merülnek fel, mint a nemek közötti bérszakadék megszüntetése, az, hogy a kisgyerekes apáknak is járjon szabadság, az, hogy ne diszkrimináljanak vallás, bőrszín, és egyéb szempontok szerint. A sokszínű csapat egyre több munkavállaló szerint fontos érték. 

Készülünk a jövőre

Végül, a negyedik trend a jövőbiztos készségek, különösen az AI és technológiai ismeretek iránti igény növekedése. Egyre többen gondolják úgy, hogy kiemelkedően fontos, hogy a munkahelyek támogassák a munkavállalókat, hogy azok fontos, piacképes új tudáshoz jussanak, a legtöbben most a mesterséges intelligenciát említették, mint amivel kapcsolatban fontos képben lenni. 

A magyarországi adatok tanulságai

A jelentés Magyarországra vonatkozó részletei különösen érdekfeszítőek. A magyar munkavállalók attitűdje számos ponton eltér a globális eredményektől, ami rávilágít a helyi munkaerőpiac egyedi jellemzőire. Két grafikont is készítettünk erről. 

Az első megmutatja, hogy a magyar dolgozók számára a stabilitás és a biztos munkahelyi háttér kiemelt jelentőséggel bír. A magyar munkavállalók kevésbé érzik úgy, hogy feltételeket szabhatnak akár a munkavégzés helye, akár a munkaidő beosztása terén, mint a világ többi részén válaszolók. Ugyanakkor számunkra kiemelkedően fontos a nemek közötti béregyenlőség és a férfiak szülői szabadságának lehetősége.

A második grafikon egyszerre nagyon érdekes, és valójában nagyon szomorú. Azt mutatja meg, hogy a magyar dolgozó mennyivel kisebb felelősséget vállal a saját karrierjével kapcsolatban, és milyen nagy mértékben várja a boldogulást kívülről. 

A kutatás során mindenkitől megkérdeztek egy sor “Ki a felelős azért, hogy…” kérdést, és a dolgozóknak meg kellett mondaniuk, hogy az adott dolog inkább az egyénen, vagy a cégen múlik. A nemzetközi eredményekkel egymás mellé rakva kiderül, hogy a magyar munkavállalók minden kérdésben kevésbé érezték magukat kompetensnek/felelősnek, mint világszerte a többiek, míg jóval többen mondták közülük azt, hogy az adott dologban csak a cégnek van lehetősége pozitív változást előidézni.

Ha Ön olyan munkáltató, akihez érdemes munkaerőként jelentkezni, ne habozzon feladni hirdetését hazánk egyik legrégibb állásportálján, a jobinfo.hu-n, ahol akciókkal és támogató ügyfélszolgálattal várják Önt a portál munkatársai.

Ezek is érdekelhetnek:

ELŐZŐKÖVETKEZŐVISSZA A FŐOLDALRAVISSZA A BLOGRA