Diákmunka 2023: sok a diák, kevés a munka – idén nagyot fordult a helyzet


Home


Álláspiaci színesek


Diákmunka 2023: sok a diák, kevés a munka – idén nagyot fordult a helyzet

Diákmunka körkép: sok a diák, kevés a munka – idén nagyot fordult a helyzet

2023.07.18.

Az elmúlt években nyáron szinte naponta lehetett olvasni arról, hogy a cégek kétségbeesetten keresnek diákmunkásokat, és nem találnak elegendő fiatalt. Idén úgy látszik, nagyot fordult a világ, eltűntek a sajtóból a “kapkodnak a diákok után a munkaerőpiacon” témájú cikkek, és az ilyen-olyan helyi csoportokban megszaporodtak azok a panaszok, amik szerint nem könnyű manapság értékelhető nyári munkát találni a gyerekeknek, és erről számolnak be az ezzel foglalkozó diákszövetkezetek is.

Pedig a fiataloknak – főleg a középiskolásoknak – fizetett bérek aligha fogják csődbe vinni a munkaadókat, számos helyen bruttó 1350-1450 forintos ajánlattal várják őket, és a 2000 forintos bruttó órabér már jónak számít. 

Pozitív fejlemény viszont, hogy a hirdetések egyre nagyobb részénél közlik transzparensen a bért, így a fiatalok világosan látják az ajánlatokat. Idén a diákmunkák átlagos bérezése bruttó 1763 forint óránként. A három legjobban fizető terület az IT programozás, fejlesztés 2038 forintos, az építőipar és ingatlan 1956 forintos, valamint a pénzügy és könyvelés 1924 forintos átlagos bruttó órabérrel.

A diákokat leggyakrabban az alábbi munkákra keresik

Vendéglátás: A fiatalok gyakran dolgoznak pincérként, pultosként vagy takarítóként.Kiskereskedelem: Diákok gyakran dolgoznak áruházakban, szupermarketekben és más kiskereskedelmi üzletekben, árufeltöltőként vagy eladóként.Irodai munka: Asszisztensként vagy ügyfélszolgálati munkatársként jellemzően egyetemistákat foglalkoztatnak, ahogy közülük kerülnek ki a pénzügyi- marketing (stb) gyakornokok is..Gyártás: A fiatalok gyakran dolgoznak gyárakban, például összeszerelőként, csomagolóként vagy raktárosként.Turizmus: A diákok gyakran dolgoznak recepciósokként, takarítóként, vagy kertgondozóként szállodákban.Rendezvények: A kereskedelemtől a kultúráig számos helyen keresnek diákokat, ahol a vendégek fogadásában, irányításában éppúgy részt tudnak venni, mint például kóstoltatásban vagy termékminták kiosztásában.

A diákmunka, bár nem a legjövedelmezőbb, mégis sok előnyt kínál a fiataloknak

Pénzkeresés: Az alkalmi munka lehetőséget ad a fiataloknak arra, hogy saját jövedelmet szerezzenek, amikből aztán fedezni tudják akár a nyári szórakozás költségeit, spórolhatnak egy vágyott cél érdekében, vagy félretehetek belőle az iskolaidőreTapasztalatszerzés: a szakmai ismeretek és a másokkal együttműködés tapasztalatai egyaránt értékesek lesznek később.Új emberek megismerése: A munka során új emberekkel ismerkedhetnek meg.Önállóság: A munka elősegíti az önállóság kialakulását.Felelősségvállalás: A munka lehetőséget ad a felelősségvállalás gyakorlására.Önbizalom növelése: A munka segít növelni az önbizalmat.Karriercélok meghatározása: A munka segíthet abban is, hogy a fiatalok tisztábban lássák, milyen típusú dolgokkal foglalkoznak szívesen, és mi az, ami nagyon nem esetük. 

Összességében, a diákmunka jó lehetőséget kínál a pénzkeresésre, tapasztalatszerzésre és a személyes fejlődésre, ezáltal pedig ami egy fontos lépés a fiatalok életében. Ha te is ilyen állás keresel, nézz szét a jobinfo.hu diákoknak szóló állásai között! A pontosabb találatok érdekében add meg a várost, ahol dolgoznál.

Ezek is érdekelhetnek:

ELŐZŐKÖVETKEZŐVISSZA A FŐOLDALRAVISSZA A BLOGRA