Álomállás karnyújtásnyira, három lépésben: önéletrajz, motivációs levél és állásinterjú


Home


Álláspiaci hírek


Álomállás karnyújtásnyira, három lépésben: önéletrajz, motivációs levél és állásinterjú

Jobinfo

2023.11.27.

2:12 du.

0 comments

Álomállás karnyújtásnyira, három lépésben: önéletrajz, motivációs levél és állásinterjú

A gyors siker ritkán jó, ha viszont álláskeresésről van szó, akkor nagyon is az. Ebben az esetben ugyanis határozottan a munkavállaló előnyére válik, ha nem kell hónapokig, vagy még hosszabb ideig, egyre reményvesztettebben próbálkozni. A sikertelenség ugyanis megnyirbálja az anyagi helyzet mellett az önbizalmat is, amitől még tovább csökkennek az esélyek egy jó állásra. Pedig az álláskeresésnek is vannak technikái, trükkjei és persze buktatói is, amiket ügyesen el kell kerülni, hogy mielőbb a vágyott pozícióba kerülhessünk. Összeszedtük őket, mutatjuk.

A jó önéletrajz a belépő

Az egész egy jó önéletrajzzal kezdődik. Ez az, amit először vesz a kezébe a pályáztató, ez az a bizonyos első benyomása rólunk, nagyon fontos tehát, hogy nyomot hagyjon benne. Természetesen nem szabad túltolni vagy elbohóckodni, fontos, hogy kellő komolyságot tanúsítsunk, mert a legtöbb esetben nem mókamestert keresnek, hanem megbízható, jó és lelkes szakembert. Ezt kell sugallnia az önéletrajzunknak is.

A munkaadó négy dolgot szeretne megtudni az önéletrajzból: hogy a jelentkező felkészült-e a munkakörre, nem lesz-e nagy rá a kabát, megfelelően fog-e teljesíteni, magyarul, fog-e hasznot hajtani a tevékenysége, beleillik-e a cégbe, és milyen kockázatokkal jár az illető foglalkoztatása. A hirdetőt arról kell meggyőznünk, hogy minden szempontból jó választás lehetünk, tehát az önéletrajzzal azt kell elérnünk, hogy következő lépésként behívjanak állásinterjúra.

A papír (monitor) sok mindent elbír, mondani bármit lehet, de sok kellemetlenségtől és időpazarlástól megóvhatjuk egymást, ha csak az igazat írjuk, azt viszont meggyőzően. Képzeljük magunkat a pályáztató hr-esének helyébe: ott fekszik az íróasztalán ötven önéletrajz, ő egy kicsit unja az egészet, mi pedig azt szeretnénk, hogy a miénk nyomot hagyjon benne.

Fontos tehát az erős kezdés. A személyes adatok és az elérhetőségek után csapjunk a közepébe, és ne untassuk az iskoláinkkal, hanem írjuk le, hogy az utóbbi időben hol és milyen munkatapasztalatot szereztünk, ami alkalmassá tesz a meghirdetett állás betöltésére. Ez az úgynevezett kombinált időrendi-kompetenciaalapú önéletrajz. Emeljük ki azokat a készségeket és képességeket, kompetenciákat, amik kimondottan hasznosak az adott munka elvégzéséhez – például tárgyalóképes nyelvtudás és tárgyalási rutin, vagy az adott szakterületen szerzett tapasztalatok, illetve kapcsolatok. Ezután haladjunk időrendben visszafelé a releváns munkatapasztalatainkkal, egészen az iskolákig.

Az interneten számos önéletrajz sablon található, ezek nagy segítségünkre lehetnek a szerkesztéskor, de azt nem fogják megmondani, hogy mit írjunk oda. Lássuk be, a hobbinkra nem igazán kíváncsi egyik munkáltató sem, arra viszont igen, hogy mik a karriercéljaink, releváns munkatapasztalataink, eddig elért főbb eredményeink, illetve kulcskompetenciáink. Ezeket kell úgy kontextusba helyezni, hogy azt mutassák, egyenesen a megpályázott állásra születtünk és azóta is minden abba az irányba terelt minket az életben.

Motivációs levél

Az önéletrajz mellé szükség van egy jó motivációs levélre, mivel az álláshirdető nyilván tudni szeretné, hogy mi vitt rá, hogy megpályázzuk az adott állást. Oké, a pénz, de azért ennél sokkal kifinomultabban is lehet érvelni, amiből elég sok kiderül abból, hogy mennyire vagyunk képben.

Első, és legfontosabb jó tanács, hogy a motivációs levél ne legyen ijesztően hosszú. Egy oldalnál többet senki sem fog elolvasni, vagyis a legjobb, ha az első oldal vége előtt egy kicsivel be is fejezzük, hogy első ránézésre egyértelmű legyen: nem raboljuk a hr-es idejét.

Kezdődjön a levél egy rövid bemutatkozással, de tényleg rövid legyen! Ezután, a második bekezdésben beszélhetünk a korábbi releváns tapasztalatokról, miért szerettük csinálni, mik a kihívások, miben fejlődtünk általa.

Ezután jön az, hogy mit várunk a megpályázott állástól, miért jelentkeztünk, hogyan veheti hasznunkat a munkáltató és miben szeretnénk fejlődni általa.

Végül pedig egyszerűen jelentsük ki, hogy alkalmasak vagyunk a feladatra, és indokoljuk is meg. A határozottság jó dolog, a pökhendiség nem, úgyhogy ügyeljünk a határokra! És még valami: természetesen úgy fényezzük a képességeinket, hogy közben semmiképp se hazudjunk, mert a lebukás tényleg iszonyú kínos lesz.

Még egy jó tanács: ha megírtuk az önéletrajzot és a motivációs levelet, ne küldjük el azonnal. Várjunk vele legalább fél napot, és tiszta fejjel olvassuk át még egyszer, hogy kiszúrjuk az esetleges elütéseket, helyesírási hibákat vagy fogalmazásbeli sutaságokat.

Hurrá, behívtak!

Ha sikerült a „beadandókon” túljutni és sikerrel be is hívnak egy személyes találkozóra, akkor jön az igazán izgalmas rész. Ez az, amikor már nem egy monitornak írunk, hanem meg kell jelennünk, ki kell állnunk és el kell adnunk magunkat.

Ez egy beszélgetés lesz, kérdések és válaszok hangzanak el mindkét oldalon, tehát melegen ajánlott felkészülni a cégből. A munkáltató rögtön ki fogja szúrni, ha félvállról vettük a dolgot, nem olvastuk el a cég weblapját és a megjelent sajtóját, és egyáltalán nem fogja díjazni. Az érdektelenség mindig bántó, bár professzionális szinten senki sem bajlódik megsértődéssel, egyszerűen véget ér a beszélgetés. Érdemes tehát kérdésekkel is készülni a cégről, azon túl is, hogy mennyi lesz a fizetés. Ha vannak okos kérdéseink, azzal azt sugalljuk, hogy elkötelezettek vagyunk a lehetőséggel kapcsolatban, rászántuk az időt és komolyan érdekel az állás. Máris van egy közös témánk az interjúztatóval, így pedig sokkal kellemesebb beszélgetni.

Természetesen azt mondani sem kell, hogy az interjúra időben, megfelelő öltözékben érkezünk, és elővesszük a nyitott, udvarias, ugyanakkor önbizalomról és megbízhatóságról árulkodó modorunkat. Próbáljuk meg jól érezni magunkat és kezeljük egyenlő partnerként az interjúztatókat, hiszen egy kölcsönösen gyümölcsöző együttműködés bontakozik ki éppen – ha minden a terveink szerint alakul.

Ezek is érdekelhetnek:

ELŐZŐKÖVETKEZŐVISSZA A FŐOLDALRAVISSZA A BLOGRA