Külföldi állások – itthonról is dolgozhatunk külföldre


Home


Álláspiaci hírek


Külföldi állások – itthonról is dolgozhatunk külföldre

Úgy is dolgozhatunk külföldön, hogy sehova sem megyünk

2023.06.06.

2018-ban történt meg először, hogy a bolygón kevesebb ötévesnél fiatalabb gyerek élt, mint ahány 65 évnél idősebb felnőtt. Ezzel párhuzamosan pedig egyre több ország lép be a “szuperidős” klubba, ahová azok a társadalmak tartoznak, ahol minden ötödik ember nyugdíjaskorú – derül ki a Randstad nemzetközi tanulmányából, amelynek elkészítéséhez magyar adatokat is felhasználtak. 

Több más európai országgal egyetemben mára Magyarország is a szuperidős társadalmak közé tartozik. Az öregedő társadalmak létrejöttének elég egyszerű okai vannak, az abból fakadó problémák megoldását viszont egyre többen tartják a 21. század legnagyobb globális feladatának.

Hogy miért probléma az, ha egy országban sok az idős ember és kevés a gyerek, azt könnyű megérteni. Egyfelől ez a trend felborítja a közösbe befizetők (munkaerőpiacon aktívak) és az abból kivevők (idősek, betegek, ellátásra szorulók) arányát, magyarán mondva, egy idő után nem lesz, aki megtermelje a nyugdíjakra meg az egészségügyi ellátásra valót. 

Másfelől minél magasabb egy társadalomban a várható élettartam, annál hosszabb ideig élnek az emberek az életminőségüket rontó különféle betegségekkel, amik miatt ápolásra, ellátásra szorulnak – illetve szorulnának, ha lenne, aki gondoskodjon róluk. Ez már most növekvő keresletet eredményez az egészségügyi dolgozók iránt, csakhogy nem világos, honnan lesz elegendő munkaerő.

Bizonyos országok, mint Dél-Korea és Japán robotokba és más futurisztikus megoldásokba fektetett nagy összegekkel válaszoltak erre a kihívásra, mindezidáig vegyes eredménnyel. Az automatizálás nyilván nem minden feladat, vagy szerep kiváltásra alkalmas – szinte biztos, hogy egyikünk sem lenne boldog, ha idős szüleinkről egy robot gondoskodna, amíg mi a munkahelyünkön vagyunk.

És itt jön be egy olyan kérdés, ami nálunk balszerencsés módon erősen átpolitizálttá vált az utóbbi évtizedben: a munkaerőpiac mobilitása. Magyarul: a régiók és országok közötti munkaerő-vándorlás.

Bár nálunk a bevándorló szóhoz manapság meglehetősen negatív kép társul, érdekes egy kicsit messzebbről ránézni a kérdésre. A világ főiskolai diplomásainak 54 százaléka már most is a feltörekvő piacokról származik, és ez a szám 2030-ra eléri a 60 százalékot – írja a Randstad tanulmánya. 

Az ENSZ szerint ma 272 millió ember dolgozik a származási helyétől eltérő országban, ami 50 milliós emelkedés 2010 óta. A munkaerőpiac átjárhatósága történelmi távlatban is hatalmas lehetőséget szabadított fel az egyének, vállalkozások és társadalmak számára. 

Magyarország érdekes helyzetben van a munkaerőpiaci mobilizációt tekintve: szegénynek gazdag, gazdagnak pedig szegény, nem véletlen, hogy az utóbbi egy-két évtizedben többszázezer magyar keresett jobb megélhetést Európa nyugati felén, miközben évente több tízezer, zömmel ázsiai bevándorló kap munkavállalási engedélyt nálunk. 

A fiatal, jól képzett magyar szakemberek számára kedvező globális trend a távmunka elterjedése. A múltban ezeknek a pályakezdőknek a magas jövedelmű országokba kellett vándorolniuk, hogy a képzettségüknek megfelelő állásokat találjanak, a távmunka fellendülésével azonban ma lehetséges, hogy a határokon túl keressenek munkalehetőséget anélkül, hogy ők maguk elvándorolnának. Sosem volt még ennyire kevéssé közvetlen a kapcsolat a tartózkodási hely és a karrierlehetőségek között.

Ha Ön is olyan állás után nézne, ahol lehetőség van pl. magasabb fizetésre, vagy rugalmas időbeosztásra, ajánljuk a Jobinfo.hu-t, ahol jelenleg is 20.000 állásajánlat várja, sőt létrehoztak egy olyan platformot, ami még inkább leegyszerűsíti és felgyorsítja az álláskeresés folyamatát. A CVDB platformon az álláskeresői fiók létrehozása és az önéletrajz feltöltése ráadásul rendkívül egyszerű és nem vesz 5 percnél többet igénybe. A portál munkatársai segítenek abban, hogy új, esetleg jobb állásra találjon a váltásra nyitott, esetleg épp állástalan munkakereső.

A regisztrációval pedig nem csak a sikeres álláskeresés esélyeit növelheti meg, hanem egy új iPhone-t is nyerhet, ugyanis az önéletrajz feltöltésével automatikusan részt vesz a sorsoláson.

(adsbygoogle = window.adsbygoogle || []).push({});

Ezek is érdekelhetnek:

ELŐZŐKÖVETKEZŐVISSZA A FŐOLDALRAVISSZA A BLOGRA