Hét állásinterjú vészjelzés: ha ezt látod, ott valami bűzlik!
Gyakran beszélünk az állásinterjúra való felkészülésről, de ritkán kerül szóba az, hogy a jelöltnek is figyelnie kell, tapasztal-e intő jeleket. Az állásinterjút általában úgy tekintjük, mint az interjúztató lehetőségét a jelölt értékelésére, de ugyanolyan fontos, hogy ez visszafelé is igaz. Az interjú során érdemes nyitott szemmel járni, és használni a józan eszünket, hogy még időben észrevegyük, ha a felvételiztető céggel, vagy szerveztettel valami nagyon nem stimmel. Lássunk most hét olyan intő jelet, ami arra utal, hogy nem jó helyen kopogtatsz az önéletrajzoddal.
Többszöri időpont változtatás és/vagy szétesett interjúszervezés
Rengetegszer halljuk, mennyire fontos, hogy flottul, problémamentesen kommunikálj a felvételi folyamat során. Kevesebb szó esik arról, hogy legalább ennyire fontos, hogy a cég hogyan viselkedik veled. Ha egy interjúztató arra kér, hogy extrém időpontokban állj rendelkezésre, ha többször is átszervezi az interjú időpontját, ha elkésik a beszélgetésről, ha goromba, vagy udvariatlan e-maileket küld – nos, ezeket mindenképpen tekintsd figyelmeztető jelnek. Ez – nagy ritkán – lehet csupán a HR-es hibája, ám sokkal gyakrabban mutatja meg, mire számíthatsz a jövőben. Az a cég, amelyik már akkor sem méltányolja az idődet, és adja meg a mindenkinek járó emberi tiszteletet, amikor elvileg éppen igyekszik elnyerni a lelkesedésedet, később aligha fog jobban teljesíteni ezen a téren.
Zavaros munkakör, egész más feltételek
Amikor egy interjúra készülsz, elvárják, hogy utánanézz a cégnek, megértsd az üzleti koncepciót és a szerepedet a szervezetben. Ugyanígy elvárható, hogy az interjúztatónak is legyen egy világos képe arról, kit keresnek, mire kíváncsiak. Egy HR menedzsernek nem kell ismernie az adott munkakör minden apró titkát, azonban az elvárható alapossággal ismernie kell a területet, ahová jelentkeztél. Ha egy interjú során a másik félnek fogalma sincs, mit kellene majd csinálnod, lélekben nyugodtan nyomd meg a pánikgombot. Hasonlóan aggasztó jel, ha a személyes beszélgetésen teljesen más munkáról beszélnek, mint ami a hirdetésben volt, vagy arra a munkára egészen más feltételeket mondanak. Ennek több oka is lehet – lustaságból módosítás nélkül újra feltett régi álláshirdetés, némi kis kamuzás, hogy többen jelentkezzenek -, bármelyikről van is szó, mindenképpen gáz.
Túl sok interjúkör és/vagy ismétlődő kérdések
Nagyon-nagyon különleges dolognak kell ahhoz történnie, hogy legfeljebb három interjúkör ne legyen elegendő az ideális jelölt megtalálásához. Ha négy, öt, vagy még több körön akarnak átrángatni, nagyon figyelj, hogy erre biztosan szükség van-e. A sokszoros beszélgetés néha tényleg elkerülhetetlen, de figyelj oda, hogy nem értelmetlenül túráztatnak-e. Ha ugyanazokkal beszélsz többedszerre, ha ugyanazok a kérdések kerülnek elő újra és újra, az mindig rossz jel. Amikor a több forduló valóban indokolt, a tesztek és beszélgetések mindig különböző témákat vagy feladatokat tartalmaznak, amelyeket különböző csapatok és döntéshozók értékelnek. Ha múlt héten és most is ugyanaz a Jolika érdeklődik ugyanarról, akkor csak szórakoznak az időddel.
Lekezelő stílus, suttyó poénok
Az egyik legnagyobb vészjelzés, ha már a felvételi folyamatban lekezelő, bántó vagy diszkriminatív viselkedéssel találkozol. Akármilyen munkakörről beszélünk is, mindenki megérdemli az alapvető emberi tiszteletet. A gúnyos nevetés, a szemforgatás, a megsemmisítő megjegyzések nem elfogadhatóak, még akkor sem, ha esetleg tévedtél, vagy valamit helytelenül mondtál. A lekicsinylő vélemények gyakran viccnek álcázva, laza megjegyzésekként hangzanak el. Amikor már a felvételin röpködnek az “Ilyen dekoltázzsal minek a diploma?” beszólások, akkor biztos lehetsz benne, hogy ha csatlakozol a szervezethez, jelentősen több hasonló megjegyzést kell majd elviselned. Egy mérgező munkahelyi kultúra, amely nem állít fel határokat az elfogadható munkahelyi viselkedés és nyelvezet tekintetében, nem az a hely, ahol dolgozni szeretnél.
A fizetés és juttatások titkolása
Jelöltnek, cégnek egyaránt rengeteg időt és felesleges fáradságot megspórol az, ha a fizetéseket, juttatásokat már a hirdetésben feltüntetik, mégis fájdalmasan lassan terjed ez a trend a munkáltatók körében. Márpedig óriási csalódás, amikor egy izgalmas munkára jelentkezel, már átmentél több interjú körön, majd amikor aláírnátok a szerződést, kiderül, hogy a cég a felét fizetné annak, ami a fejedben az elvárható minimum lenne. Vagy kifiztii, de nem úgy….A toborzónak készen kell állnia arra, hogy közölje a tervezett fizetési sávot és az álláshoz tartozó juttatásokat – ha sehogy nem hajlandóak épkézláb választ adni, ha mindenképpen azt akarják tudni, eddig mennyit kerestél, biztos lehetsz benne, hogy a létező legkevesebb fizetést akarják adni – és tuti lesz olyan, aki a piaci bér felét is elfogadja.
Kitérnek a kérdéseid elől
Egy másik figyelmeztető jel a rossz interjúra az, ha az interjúztató nem akarja megválaszolni a kérdéseidet. A legtöbb interjúztató időt szán arra a beszélgetés végén, hogy válaszoljon a szerepkörrel kapcsolatos kérdéseidre. Ha ez elmarad, bátran kérdezd meg, mikor lenne alkalmas időpont a kérdések megvitatására – az interjúztató lehet, hogy siet a következő interjúra, de általában ad egy másik időpontot, amikor beszélhettek.
Ha az interjúztató elutasítja a kérdéseidet, vagy homályos, kitérő válaszokat ad, akkor ezt is figyelmeztető jelnek kell tekintened.
Egyfolytában siettetnek
Már említettük, hogy a túlzottan elhúzódó interjúfolyamat rossz jel. Viszont az olyan felvételi, ahol még az önéletrajzodat sem kérik el, vagy nincs kinyomtatva a HR-es előtt, holott te elküldted e-mailben; ha világosan látszik, hogy gőze nincs, ki vagy, rz mind arra figyelmeztethet, hogy “egyszer használatos” embereket keresnek, vagyis olyan pozícióról van szó, ahol folyamatosan cserélődnek az emberek. Ez még önmagában nem kizáró ok, de kérdezd meg, miért volt olyan sietős az interjúfolyamat. Az is elengedhetetlen, hogy legyen elegendő időd átgondolt döntést hozni. Ha arra próbálnak rávenni, hogy azonnal írd alá a szerződést, vagy mondj igent az állásra – mindenképpen légy óvatos, és ragaszkodj ahhoz, hogy szükséged van egy kis időre a döntésed meghozatala előtt.
Ha még nem találtad meg azt az állást, ami minden szempontból megfelel, kattints ide és nézd át hazánk egyik legrégebbi állásokat összegyűjtő portál, a jobinfo.hu kínálatát és engedd, hogy rád találjon az az állás, amire oly régóta vártál! Iratkozz fel a hírlevélre is, hogy naprakész lehess a legfrissebb és számodra leginkább releváns állásokból!
Ezek is érdekelhetnek: