Alkoholista kollégák – mit lehet tenni értük?

Alkoholista kollégák – mit lehet tenni értük?

Az alkoholfüggőséggel küzdők számának pontos megbecsülése nagyon nehéz feladat: sokan fordulnak ehhez a szerhez, hogy megbirkózzanak problémáikkal, ám kevesen vannak, akik időben felismerik, hogy ez kezd problémássá válni. 

Az alkoholfüggőség számos csoportot érint, és meglepően gyakran okoz problémát a munkahelyeken is. A helyzet viszont az, hogy hiába viszonylag hétköznapi jelenség az olyan kolléga, akiről mindenki tudja, hogy túl sokszor néz a pohár fenekére – ám elképesztően ritka, amikor ezzel kapcsolatban bármi történne.

A munkatársak függősége nem mindig érzékelhető könnyen, de jelentős problémát okozhat. A nagy stresszel, nagy hatalommal és magas fizetéssel járó munkakörökben dolgozók az italt megküzdési stratégiaként használhatják, és ők azok, akik gyakran nagyon ügyesen leplezik függőségüket, hiszen attól félnek, elveszíthetik hitelességüket és állásukat.

Az egyik probléma az, hogy jelentős szakadék húzódik az átlagember fejében élő alkoholista-kép és aközött, amit a szakemberek neveznek alkoholproblémának. Legtöbbünk definíciója az alkoholistáról egy olyan ember, aki már reggel feleseket gurít le, aki napközben is kiszökik egy-egy pohárkára. Aki pedig csak esténként iszik pár sört vagy néhány pohár bort, pezsgőt, esetleg koktélt, arra tipikusan azt mondjuk: kulturált alkoholfogyasztó. 

Orvosi értelemben az alkoholfogyasztás még biztonságos mértéke jóval alacsonyabb, mint ami az átlagember fejében van: heti legfeljebb hat korsó sör vagy 10 aprócska pohár, nem túl erős sör. Az alkoholizmus ráadásul Magyarországon európai (sőt, világ) mércével mérve is jelentős probléma: a hivatalos adatok szerint a teljes népesség 21,2 százaléka érintett. A nemenkénti számok azonban még informatívabbak, a férfiak 36,9 százaléka, a nők 7,2 százaléka szenved a függőségtől.

Nem vagyok függő, csak pár pohárral iszom este

Az alkoholproblémával küzdők nagy része nem tekinti magát „alkoholfüggőnek”, hiszen ők csak isznak egyet egy fárasztó nap után. A szakemberek szerint viszont fontos tudni, hogy amikor a feszültséget itallal engedjük ki, az mélyebben gyökerező problémákról árulkodhat, amelyekkel foglalkozni kell. 

Márpedig az ilyen, “magas szinten funkcionáló alkoholfüggők” ugyanolyan kockázatnak vannak kitéve a súlyos betegségek tekintetében, mint azok, akik tisztában vannak a függőségükkel.

Az otthoni, vagy hibrid munkavégzésre való áttérés sokaknál rontott a helyzeten. A hibrid munkavégzéssel kevesebb a munkaadó-munkavállaló érintkezési pont, és kevesebb időt töltenek a kollégákkal. Ez egyesek számára nyomást jelent, ráadásul az otthonról dolgozó munkavállalók könnyebben nyúlnak a pohár után, és sokkal könnyebben leplezik el, mikor, és mennyit ittak. 

Mit lehet ezzel kezdeni? 

A helyzet persze akkor sem könnyű, ha tudjuk, hogy egy munkatársunknak gondja van az ivással. Először is: ha szóvá tesszük, jó eséllyel kapásból visszautasítja a feltételezést, ha pedig a lelke mélyén tudja is, hogy lehet valami igazságunk, akkor sem valószínű, hogy képes lesz nyíltan beszélni erről. 

Az alkoholfüggők számára fontos lenne olyan erős kapcsolatot kialakítani egy megbízható harmadik féllel, hogy képesnek érezzék magukat a probléma felfedésére. Ehhez általában klinikailag képzett szakértők hosszú távú támogatására van szükség, akik nemcsak megértik és támogatják a kilábalásban – legyen az fizikai, mentális vagy pénzügyi –, hanem tanácsot is tudnak adni a hogyanhoz. 

Ideális esetben a támogatás magában foglalja az érzelmi segítségnyújtást, az egyén segítését az egészségügyi rendszeren belül, terápiák vagy tanácsadás biztosítását, és hozzáférést olyan segítő csoportokhoz, mint például az anonim alkoholisták. Ráadásul egy tökéletes világban ezt a támogatást kiterjesztik a családtagokra is, akiket szintén érint az alkoholizmus.

Az alkoholizmus nem válogat, és kortól, nemtől, vagy jövedelemtől függetlenül bárkit érinthet. Gyorsan megjelenhet, vagy hosszú idő alatt alakulhat ki, és mivel az ivás általában társadalmilag elfogadott, a túlzott függőséget könnyű elfedni. Egy közelmúltbeli jelenség ráadásul azt tárta fel, hogy bár a munkatársak nagyon gyakran legalábbis gyanakszanak arra, ha valakinek meggyűlik a baja az alkohollal, szinte soha nem történik semmi, hiszen nem tudjuk, milyen lépéseket tehetnénk, amivel valóban segítjük az illetőt, nem pedig hozzájárulunk ahhoz, hogy kirúgják. 

Ha Ön munkaadó és netán a fenti, sajnálatos okból kifolyólag meg kellett válni egy munkatársától, vagy ettől függetlenül munkaerőt keres, adja fel hirdetését a jobinfo.hu oldalon, ahol állandó akciókkal, valamint segítőkész, a hirdetésének szövegezésében is támogató ügyfélszolgálattal állnak rendelkezésére.

VISSZA A FŐOLDALRA
VISSZA A BLOGRA